Rihanna és A$AP Rocky Barbadoson próbálja felejteni a hűtlenségi pletykákat
Az énekesnő és szerelme Barbadoson nyaral, így készülnek a baba érkezésére.
Csúnya pletykák keringtek az utóbbi időben Rihanna szerelméről: a korábbi hírek szerint ASAP Rocky megcsalta az énekesnőt Amina Muaddi cipőtervezővel.
A dolgot Muaddi rövidesen cáfolta, és később kiderült, hogy a pletykát egy Louis Pisano nevű divatblogger terjesztette Twitteren, aki szerint Rihanna és ASAP szakított a hűtlenség következtében. Pisano azóta belátta, hogy tévedett, és elnézést kért a tettéért:
(...) Hivatalosan szeretnék elnézést kérni a vakmerő tweetjeimért, és minden féltől bocsánatot kérek, akit belevontam az ügybe. Nincs mentségem, túlságosan beleéltem magam egy Twitter-drámába, és zűrzavaros voltam, amitől a jövőben tartózkodni fogok.
- nyilatkozta Pisano.
Habár a hír megjelenése után ASAP Rocky sokak szerint igen zavartan viselkedett és látszott rajta, hogy "fejben nincs jelen a hivatalos megjelenésein" - a legutóbb készült képek alapján úgy tűnik, elsimultak a feszültségek a pár életében. RiRi és ASAP ugyanis Barbadoson próbálták felejteni az utóbbi napok botrányát, az énekesnő pedig szokásához híven merész összeállításban sétálgatott.
A pár nyíltan nem reagált a rappert érintő hírekre, de ismerőseik szerint "jól elvannak" és nem vették komolyan a vádakat.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.