Shakira vérző szívével a kezében, könnyezve sétál új klipjében
Az énekesnő szíve helyén tátongó lyuk van a Monotonía című szám klipjében.
Shakira szomorú klippel tért vissza: az énekesnő Ozunával közös dalában feltehetően a közelmúltban történt szakítására reflektál.
A Monotonía című számban a híresség egy élelmiszerboltban vásárol, amikor átlövik a mellkasát, majd azt követően tátongó lyukkal a mellkasában, a földről felszedett szívével sétál a városban. Habár a felvételen leejti illetve rá is taposnak a létfontosságú szervre - végül egy dobozba rakja, bezárja, majd a kulcsot eltéve mosolyogva távozik.
A dalszöveg is igen árulkodó: egy szakításról szól, amely az énekesnő szerint "egyik fél hibája sem volt", inkább a szürke hétköznapok tették tönkre a kapcsolatot (habár azt is kijelenti, hogy "nárcisztikus szerelme elhagyta".)
Shakira korábban az Elle magazinnak nyilatkozott bővebben arról, hogy nyáron ő és gyermekei apja, Gerard Piqué közös nyilatkozatban jelentették be, hogy szakítanak. (Állítólag a focista hűtlensége is közrejátszhatott a dologban). Az énekesnő szerint családja, illetve Piqué sportkarrierje miatt döntött úgy, hogy háttérbe vonul és Spanyolországba költözik. Most pedig legfontosabbnak azt tartja, hogy a kicsik miatt kulturált kapcsolatot ápolja exével.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.