Hailey Bieber: "Érzelmileg sérülékeny állapotban vagyok"
A modell elárulta, mostanában nagyon nincs jól, nehéz időszakot él meg.
Hailey Bieber Instagram-sztoriban osztotta meg rajongóival, hogy nincs jól mostanában. A modell elmondása szerint az idei év eddig nagyon nehéz pillanatokat tartogatott számára, amelyek érzelmileg sérülékennyé tették.
Szeretek viccelődni azzal, ahogy érzem magam, mert néha könnyebb, mint bevallani, hogy nehéz időszakon megyek keresztül. De őszintén, amióta megkezdődött az idei év, a felnőtt életem legszomorúbb pillanatait éltem meg, és nem túlzás azt állítani, hogy érzelmileg sérülékeny állapotban vagyok.
- írta, majd így folytatta:
Tudom, hogy sokan mások is ugyanígy éreznek, és tudnotok kell, nem vagytok egyedül. Mindent összevetve, legyünk ott egymásnak. Támogassuk a szeretteinket és a barátainkat, és azokat is, akiket nem ismerünk. Egyszerűen csak legyünk ott másoknak... keressük fel egymást, még akkor is, ha nehéz. Együtt jobbak vagyunk.
- osztotta meg követőivel a híresség.
Hailey feltehetően többek között a Selena Gomezzel kirobbant botrányára utalt a fent posztjával: a modell korábban elárulta, halálos fenyegetéseket is kapott az énekesnő rajongóitól, amelynek hatására Gomez is felszólalt.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.