Meglepő, melyik felvétel miatt kapja Tom Holland a mai napig a legtöbb dicséretet
A híresség szerint az akkori alakítása nyűgözte le legjobban a rajongóit.
Habár Tom Holland számos közönségkedvenc produkcióban szerepelt már, mégsem a filmekben nyújtott alakítása miatt kapja a legtöbb pozitív visszajelzést a rajongóktól.
A híresség a The Hollywood Reporternek bevallotta, hogy egy 2017-ben elvállalt rövid szereplés volt az, ami mostanáig mély nyomot hagyott a fanokban: a Lip Sync Battle című műsorban táncolt a Singin' in the Rain új változatára, majd pedig Rihanna "Umbrella" című számára. (A műsorban egyébként épp jelenlegi szerelmével, Zendayával versenyzett.)
A profin elsajátított koreográfia miatt Holland szerint ma is rengeteg bókot kap.
Tetszik, hogy mély nyomot hagyott az emberekben, nagyszerű volt. Az életem akkoriban kezdett megváltozni. Megjelent a Pókember: Hazatérés, kezdett felfelé ívelni a karrierem. Kaptam ajánlatokat, és akkor először volt, hogy el is utasítottam néhányat. Producerekkel, rendezőkkel találkoztam, egyedül utaztam Los Angelesbe. Végre mondhattam, hogy "hozhatom a barátaimat?" Mire ők azt válaszolták: "Persze."
- emlékezett vissza, majd így folytatta:
Keményen dolgoztam a karrieremen, folyton agyaltam rajta, mit vállaljak el és mit ne, mikor és hogyan. Az összes filmemre nagyon büszke vagyok, erre a Lip Sync Battle az, amire a legtöbb dicséretet kapom.
- nevetett, és hozzátette, ma már nem vállalná el:
Ma már egyáltalán nem látnátok ilyesmiben. De csak azért, mert nem akarok elvállani egy olyan műsort, amit nem muszáj. Akkor inkább elmegyek golfozni, élem a magánéletem.
- jelentette ki.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Még több aggasztó hír.