HBO-s sorozat készül a Sötét helyek című regényből
Új sorozat készül Gillian Flynn regénye alapján: ezt lehet tudni a produkcióról.
Ismét adaptáció készül Gillian Flynn 2009-es regényéből, a Sötét helyekből. Ezúttal sorozatnak örülhetnek a rajongók, amelynek gyártását az HBO vállalta el, az írónő pedig közreműködik a produkció megalkotásában.
A könyv alapján ez lesz a sorozat szinopszisa:
A 6 éves Libby szörnyű gyilkosság tanúja: az anyját és két nővérét megölik, ám ő túlélte a mészárlást és vallomásában kijelentette, 15 éves bátyja, Ben követte el a gyilkosságokat. 25 évvel az eset után egy bűnügyekkel foglalkozó társaság annak reményében keresi fel a lányt, hogy bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby egyedül az anyagi haszon miatt bólint rá a közös munkára, ám amint egyre jobban beleássák magukat a régi ügybe, elképzelhetetlen dolgokra derül fény.
2015-ben egyébként már készült egy film a történetről, akkor Charlize Theron kapta a főszerepet és 5,1 millió dolláros bevételre tett szert az alkotás. Illetve az HBO korábban együttműködött Flynn-nel az Éles tárgyak című regénye kapcsán amelyből minisorozat készült. A világsikert azonban a Holtodiglan hozta meg az írónőnek, a regényből készült thrillerben Rosamund Pike és Ben Affleck kapta főszerepet.
via Variety
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.