Benkő László
- Születési név
- Benkő László
- Élt
- 1943.06.12 – 2020.11.18.
- Születési hely
- Szombathely
- Foglalkozás
- zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega tagja.
- Családi állapot
- nős, 1 gyermek
- Csillagjegy
- Ikrek
- Linkek
- Hivatalos weblap
- Facebook-oldal
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
Amit tudni kell róla
Az Omega együttes fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest.
bővebb életrajzLegújabb cikkek
Benkő László után újabb tagtól búcsúzik az Omega! Elhuyt Mihály Tamás basszusgitáros
Nehéz időszak a mostani az Omega zenekar számára, ugyanis az együttes kénytelen búcsút venni még egy tagjától.
Elhunyt a magyar rockzene meghatározó alakja, Benkő László
Zenekara, az Omega tudatta a hírt a rajongókkal a Facebookon, miszerint eltávozott a zenész.
Jön a második évad! Ekkorra várható a Maxton Hall folytatása
Alig tíz napja került fel az Amazon Prime Videóra a német gyártású sorozat, máris óriási népszerűségnek örvend.
Élete egyik legnagyobb élményén van túl Taylor Momsen
A The Pretty Reckless 30 éves énekesnője nem volt rest világgá kürtölni, milyen megtiszteltetésben volt része.
Legújabb fórumtémák
Benkő László után újabb tagtól búcsúzik az Omega! Elhuyt...
Indította: LexiCobain | Utoljára válaszolt: LexiCobain 2020.11.22. 08:20-korElhunyt a magyar rockzene meghatározó alakja, Benkő László
Indította: LexiCobain | Utoljára válaszolt: bsz.andrea 2020.11.19. 00:14-korKiemelt vélemények
Még senki nem véleményezte a sztárt. Legyél Te az első!
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
Már megvannak a következő főszereplők.
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Ezt a fura ételkombót kívánja legjobban a várandós Hailey Bieber
Ezt a fura ételkombót kívánja legjobban a várandós Hailey Bieber
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
A híreség a terhességéről vallott.
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Ez a két színész randizhat egymással.