Hien
- Értékelés
- tehetség: 89%
- stílus: 86%
- szimpátia: 85%
- Születési név
- Nguyễn Thanh Hiền
- Becenév
- Hien
- Születési idő
- 1994. március 06.
- Születési hely
- Budapest, Magyarország
- Foglalkozás
- Énekesnõ
- Családi állapot
- hajadon
- Magasság
- 167 cm
- Eredeti hajszín
- Fekete
- Szemszín
- Fekete
- Csillagjegy
- Halak
- Linkek
- Hivatalos weblap
- Facebook-oldal
- Starity RSS-csatorna
Hien életrajza
Hien szinte a zenével nőtt fel, hiszen már nagyon fiatalon érdeklődést mutatott és hamar kiderült, hogy a kislánynak érdeklődésénél már csak a tehetsége nagyobb. Gyerekkorától kezdve több külön órája is volt, hiszen hegedülni és zongorázni is tanult. Illetve természetes hangszerét a hangszálait is képzés alatt tartotta a külön énekórákkal.
2008-ban mindössze 14 évesen Hien megtette az első lépést a zenei álmai felé és jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába a Megasztár 4-be. A válogatón minden alkalommal meggyőzte arról a zsűrit, hogy helye van az élő showban, így ő is azon 15 szerencsés közé került, akik élőben is megmutathatták tehetségüket. Hien elég szépen menetelt előre, ám végül az 5. élő showban alul maradt, így végül csak a 6. helyezést sikerült megszereznie. A tehetség kutatóban nyújtott remek teljesítményét követően a Tom Tom Records hamar le is szerződtette a fiatal tehetséget.
Hien végül 2009. július 22-én hivatalosan is debütálását tette, mint énekesnő hisz ezen a napon jelent meg első videó klipje, melyet ’Túl szép’ számához forgattak. A klip elkészítésénél inkább a látványosságra törekedtek, így Hient egy greenbox technikával készült virtuális világban láthatjuk. Maga a dal végül egészen szép kört futott, hiszen első számú hazai zene csatorna a Viva tv slágerlistáján a Viva Charton egészen a 3. helyig küzdötte fel magát.
November 10-én viszont megjelent Hien első albuma is ’Játék az egész’ címmel, melyen 12 dal kapott helyet. Az albumon fellelhető a ’Valami történt’ zongoraverziója, a ’Túl szép’ remix verziója valamint egy duett dal a ’Tudom jól’ is helyet kapott rajta melyet SP-vel énekel.
Albuma öt hónappal később 2010. március 3-án felkerült a Mahasz (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) album eladási listájának 23. helyére.
Március 11-én pedig immáron második klipje is megjelent, melyet a ’Játék az egész’-hez forgattak. Elődjével ellentétben, viszont most egy igazán mozgalmas videót hoztak össze.
Közel másfél év után Hien 2011. július 11-én adta ki legújabb videó klipjét, melyet Not livin’ in Yesterday dalához forgattak. A dal az énekesnő munkáját dicséri, amihez pedig egy a dalhoz remekül illő képi világot alkottak. Persze annak is jelentősége van, hogy miért angol nyelven született meg a dal. Ugyanis Hien az angol szöveggel szerette volna, ha nem csak hazai viszonylatban, hanem külföldön is érvényesülhetne. Rá is találtak az énekesnőre, ugyanis a Miss Vietnam in Europe szervezői felkérték, hogy lépjen fel az eseményen Berlinben. Hien mellett a vietnámi Idol idei győztese, illetve egy svéd énekesnő is színpadra állhatott.
Hien újabb megjelenésére alig egy évet kellett várni, hiszen 2012. augusztus 30-án került fel hivatalos youtube csatornájára Who Matters dalához forgatott videó. Legújabb kiadása egy dinamikus dance szerzemény, amihez egy újabb igen impozáns klip készült.
Harmadik videó klipje 2013. január 22-én jelent meg, ezt No More számához forgatták.
Március 6-án pedig az énekesnő 19. születésnapján jelent meg 2. albuma a Sweet Talk, melyen 11 angol nyelvű szerzemény kapott helyet. Persze Hien minden dalnál közreműködött, főként zeneszerzőként.
Október 10-én pedig az album egy másik dala a Sweet Talk vagyis az Édes kis suttogás is klipet kapott.
2014. január 21-én The Way I Do dalához forgatott klipjével jelentkezett. Ezen dalával Hien a 2014-es A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó showjának elődöntőjéig jutott el.
2015. január 18-án Hien debütált a Budapesti Operettszínház színpadán is, ugyanis ő alakította a Miss Saigon című musicalben Kim szerepét.
A színházi kitérőt követően március 19-én eddig tőle eltérően egy elég egyszerű klippel jelentkezett, melyet Shapes And Colors dalához forgattak.
A zenei világ mellett viszont részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában is részt vett versenyzőként, melyet májusban meg is nyert amatőrnek számító partnerével a rádiós-műsorvezető Cooky-val.
Ám május 20-án újabb videóval lepte meg rajongóit melyet ezúttal Lova Again dalához forgattak és amit Fehér Balázzsal duettben ad elő.
2016. január 13-án youtube csatornájára feltöltötte egy új dalát a Purple Sunset-et.
Június 9-én pedig Pál Dénessel készült duettje a Viszontlátásra videója jelent meg. A dal klipje igazán kreatív lett, hiszen homok rajzokkal szemléltetik a dalt.
Augusztus 29-én pedig legújabb szerzeménye a Lullaby is kiadásra került, amihez természetesen klip is készült.
2017. január 12-én újabb Bemine dalát tette közé a zenei megosztón.
2019 tavaszán miután sikeresen lediplomázott a Boston-i Bertklee egyetemen április 4-én kiadta legújabb dalát a Boy-t, amihez egy igazán egyedi látványvilággal renelkező klip készült. De maga az énekesnő zenei stílusa is egy teljesen új korszakot nyitott Hien karrierjében.
Hien júniusban facebook oldalán osztotta meg rajongóival , hogy így friss diplomásanNew Yorkba költözik, ahol egy nagy vállalatnál lesz sound designer/producer gyakornok.
De a munka mellett természetesen saját zenéin is fog majd dolgozni. Valamint munka mellett Brooklynban tanít zenét rászoruló fiataloknak.
2021. november 19-én megjelent Hien első angol nyelvű hivatalos kislemeze a Bloom. A mindössze pár dalt felvonultató album egy zenei pályázat útján készült el. A Bloom-hoz tartozó videó klipet egy vietnámi faluban forgatta az énekesnő. Itt egy úgynevezett patriarchális közösségben élte napjait, amely egy olyan különleges törzs Vietnámban, ahol a nőké a vezető szerep és ők irányítanak.
Illetve Hien már több fórumon is elárulta, hogy 2022-ben több magyar kiadást is tervez.
TANULMÁNYAI
2000 – 2006: Lackner Kristóf Általános Iskola (Sopron)
2006 – 2009: Széchenyi István Gimnázium (Sopron)
A Megasztáros és későbbi zenei karrierje érdekében családjával Sopronból Budapestre költöztek, a fővárosban pedig az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolájában folytatta középiskolai tanulmányait, ahol 2012-ben sikeresen leérettségizett.
2014-ben pedig valóra vált az énekesnő álma, hiszen két amerikai egyetemre is felvételt nyert méghozzá ösztöndíjasként. A Los Angeles-i Musicians Institute-ra és a világ legjobb könnyűzenei egyetemére a Boston-i Bertklee College of Musicra. Hien végül a Berklee-t választotta, ahol 2015 májusában kezdte meg tanulmányait Electronic Production and Design és Professional Music szakokon.
Hien 2019 májusában végül sikeresen lediplomázott a Berkleen.
DÍJAK, ELISMERÉSEK
2010: Viva Comet – Legjobb videó klip [Túl dzép]
2014: Viva Comet – Legjobb női előadó
Írta: BeJoyful
Musicalek
2015: Miss Saigon – Kim szerepe
Albumok
2009: Játék az egész
2013: Sweet Talk
2021: Bloom
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
Már megvannak a következő főszereplők.
Camila Cabello elárulta, hogy mi lett a Met-gálás jégtáskájával
Camila Cabello elárulta, hogy mi lett a Met-gálás jégtáskájával
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bizonyos divatmárkákkal Zendaya sosem fog együtt dolgozni
Bizonyos divatmárkákkal Zendaya sosem fog együtt dolgozni
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
A híreség a terhességéről vallott.
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Ez a két színész randizhat egymással.